Fotók A Feleségemről / A Jó Játék Lényege
- Vannak kirakva a lakásodban családi fotók?
- Belphoto: Kis feleségemről pár kép...
- Fotók a feleségemről - Index Fórum
- Fórumok - Magyar-Amatőr Fórum
- Melírozott haj fotók
Azóta ahol tudok, segítek másokon" – fogalmazott Bíró Gyula, aki három éve él Móravárosban. Kisfia, Benjámin szerint a karácsony a szeretetről szól, nem pedig az ajándékokról. Meghitt ünnepnek tartja, s nagy örömmel segédkezett az ajándékcsomagok szétosztásában is. A körzet országgyűlési képviselője, Nógrádi Zoltán is köszönetet mondott a Bíró család nagylelkűségéért. Mint elmondta, karácsonykor a családon kívülre is tekintünk, s láthatjuk, hogy a közösség összetartó ereje is segíthet a problémákon, azokon, akik nélkülöznek. Az ünnepi műsorban közreműködött Muhari Mária és Tari Antal, majd Fodor László, a Gál Ferenc Hittudományi Főiskola hallgatója énekelt. Végül kiosztották a kétszáz csomagot a móravárosiaknak, melyek tartós élelmiszereket, narancsot és szaloncukrot tartalmaztak. Szombaton délután a szentmihályiaknak is ünnepi műsorral kedveskednek, Nógrádi Tibor az ott élőknek is apró, jelképes ajándékot fog átadni.
Mármint nem közös tulajdon? Akkor kiküldhetted volna. Viszont a képpel semmire sem mész. 00:08 Hasznos számodra ez a válasz? 9/20 anonim válasza: 89% "A gyerekekért mindketten harcolunk, ennek kimenetele még elég kétes. " Mindegy, hogy hol és mit csinál az új pasijával. A kérdés, hogy hó anya e. Ha igen, akkor meg kellene egyeznetek a gyerekek érdekében és nem egymásra mutogatni, fotózgatni, harcolni!! 2010. 00:21 Hasznos számodra ez a válasz? 10/20 Monicka válasza: 89% Én nő vagyok és 13 éve vagyok férjnél, 2 gyerekünk van, nem csalam meg a férjemet. Ő sajnos igen engem, de megbánta amikor látta h mennyire fáj óta nem ismétlődött meg. Nem lehet hogy te is voltál más nővel és azért váltok? A képpel semmit sem tehetsz a feleséged oda neki, nekik lehet tetszeni fog. 00:24 Hasznos számodra ez a válasz? Kapcsolódó kérdések:
Vannak kirakva a lakásodban családi fotók?
- Fotók
- MEGHATÓ LEVELET ÍRT A FÉRJ A FOTÓSNAK, AKI KIRETUSÁLTA A FELESÉGE KÉPEIT - Érdekes Világ
- Vágy és vezeklés teljes online film magyarul (2007)
- Fotók a feleségemrõl - Magyar-Amatőr Fórum